A 2010-es év a munkám szempontjából, minden tekintetben sikeresnek mondható. Sok, nagyon jól sikerült esküvő, rengeteg gyerek és családi fotó, több konferencia és esemény az ország különböző pontjain, illetve még sok más jól sikerült munka, elégedett ügyfelekkel.
A 2010-es év esküvői fotóiból készítettem egy válogatás slide showt, amit most nagy örömmel mutatok be. A fotók felbontása természetesen a klip konvertálása miatt nem a legtökéletesebb, nem olyan, mint a web galériáimé, de mindenképpen látványosabb.
Remélem mindenkinek tetszeni fog, aki megnézi. (Katt a képre!)
Egy rövid, de nem mindennapi esküvőre kaptam felkérést. A cél az volt, hogy minél természetesebben, egyszerűen mutassam be ezt a szép eseményt. A természetes szépséget, mindig nehéz dolog bemutatni fotókon úgy, hogy az hangulatában és (jó értelemben) egyszerűségében visszaadjon minden valós érzést.
Arra törekedtem, hogy ennek a kedves családnak a hozzájuk legjobban illő hangulatú képeket készítsem el.
Vakut amúgy is csak nagyon ritkán használok, (csak ha az feltétlen muszáj illetve, ha a téma megköveteli, vagy stúdióban) itt pedig el akartam felejteni a használatát teljesen azért, hogy ezt a szép és különleges napot úgy adjam vissza, ahogy azt akkor és ott átélték. Hangulatos őszi fények játéka a parkban, az egyedülálló faszerkezetes templom Brennbergbányán, ahol az árnyékok és fények játéka visszatükrözik a meghittséget.
Remélem sikerült mindezeket az érzéseket a fotókban is visszaadnom.
A képek megtekintésére, katt az alábbi fotókra:
Egy rövid, de annál kedvesebb esküvő fotózására kértek fel erre a péntekre. A kreatív fotózást a belvárosban kérték, aminek én mindig örülök, mert nagyon szeretem Sopront, és számos lehetőséget nyújt érdekes és szép fotók készítésére.
A fotókhoz katt a képre!
Mindig örülök, amikor egy párral új helyszínekre mehetünk fotózni. Most is így történt, mivel Krisztina és Péter megkért, hogy a belvárosban egy ismerősük gyönyörűen felújított szép házában fotózunk, majd a belváros következett (Itt persze fotóztam már többször, de ezt sem lehetett kihagyni, ha mát ott voltunk.), végül a Páneurópai piknik helyszínére vezető kis földúton voltunk, ahol különleges és romantikus képeket készítettünk.
Azután az egyik kedvenc templomomban voltunk, ahol gyönyörű freskók veszik körül a szép szórt fénnyel megvilágított belső részt, Bánfalván a Kármelita templomban. A Polgári sem volt mindennapi, mivel Ágfalván a Vadvirág étterem (ahol a lakodalom is volt) kertjében szabadtéren egy sátorban volt.
A fotók megtekintéséhez klikk a képekre:
Az időjárás az idén sajnos nem sokszor kedvezett a szabadtéri esküvő fotózásokhoz. Anita és Gábor esküvőjén legalább az elején volt szerencsénk az időjárással a nagycenki kreatív kinti fotózáson, viszont Hidegségen a leánykérőn szinte végig esett az eső. Sokan izgultunk azért, hogy elálljon és talán ezért is, vagy másért mire elindult az esküvői menet már alig csepergett és mire a polgári szertartásról kijöttünk, már el is állt. Nem esett egészen estig, viszont akkor már mindenki a kópházi Tercia vendégszeretetét élvezte, így nem volt gond.
A képekre kattintva látható az esküvőről készült galéria:
Nagyon szép szabadtéri esküvőt fotóztam Nagycenken. Sabine és Andreas személyében egy nagyon kedves párt ismertem meg. Az időnk szerencsére nagyon jó volt, így minden tökéletesre sikerült. Amit kicsit sajnálok, hogy csak kevés időnk maradt a kreatív fotózásra, de képek szépsége azért mindenkit kárpótolt.
A fotókból összeállított galéria a képekre kattintva nézhető:
Irén és Zoli, már jóelőre (2009. november közepén) lefoglalta a szombati napomat, és mellette a péntek estét is, mivel a polgári szertartás előző nap volt.
Több lehetőség közül a fotózásra végül is Eisenstadtban került sor a kastély parkjában. Az idővel szerencsénk volt, bár a nap nagyon tűzött, de mégsem esett, ami az elmúlt időszakban ugyebár óriási szerencsének számít.
Az alábbi képekre kattintva látható az esküvős web galériájuk:
Nagyon kedves párt ismertem meg Bea és Csaba személyében. Több helyszín közül nehezen tudtunk dönteni, de végül az utolsó pillanatban Bea felhívott, és lelkesen mondta, hogy megvan a helyszín. Éppen a Fertő tavon voltak, és mikor meglátták a cölöpházakat, rögtön beugrott, itt kellenek a fotók. Ráadásul egy ismerősük be is engedett minket a fotózáshoz a gyönyörű házához. Én nagyon örültem, hogy ismét, egy olyan helyszínen fotózhatok, ahol újabb és újabb ötleteket, gondolatokat tudok megvalósítani. Szeretem próbára tenni a kreatívitásomat, hiszen úgy érzem, mindíg van mit edzeni és csiszolni rajta.
Azért, mivel volt még egy kis időnk elmentünk Nagycenkre is, hiszen néhány szép, romantikus felvételt ott is szerettünk volna készíteni.
Laci, egy régi barátom keresett meg nagy meglepetésemre, hogy fotózzam le élete egyik legszebb pillanatát. Örültem neki, hiszen tudtam, hogy egy ismerőssel, főleg egy baráttal nem lesz nehéz megtalálni az összhangot. Úgy is lett, Szilvi és Laci, nagyon könnyedén és felszabadultan viselkedtek a fotózás alatt. (Más kérdés, hogy a templomban azért volt egy kis izgalom )
Szerettem volna Nekik is egy életre szóló különlegesen szép emléket készíteni, amit -elmondásuk szerint- sikerült is.
Otília és Gyuri esküvőjét nagyon szívesen vállaltam el, mert Otília a feleségem Gyöngyi unokatestvére. Nagyon ügyesek voltak a fotózáskor Nagycenken, könnyű volt velük "dolgozni". Kitaláltuk, hogy a kastélypark előtt, menjünk a kisvasúthoz is fotózni, mert ott sok lehetőség van új, kreatívabb és egyedibb fotók készítésére. A polgári és egyházi szertartás is nagyon szép volt, a lakodalomban, pedig mindenkinek jó hangulata volt.
2010. június 19-én egy nagyon kedves pár esküvőjét fotóztam. Ügyesen és lazán áltak az objektív elé, így a fotózás gördülékenyen és nagyon jó hangulatban zajlott. Az időjárás nem volt egyértelműen jó, viszont igyekszem mindíg az adott időjárás jellemzőit előnyösen kihasználni, így igazán rosz időjárásnak inkább csak a szakadó esőt mondanám. Egy kicsit csöpögött az eső, azután pedig az égiek megkegyelmeztek nekünk.
Nagyon örülök, hogy idén sikerült megvennem az új optikámat, (Nikkor 70-200mm f/2.8G AF-S ED VR II). Ezzel a telezoommal nagyon jó fotókat és érdekes hatásokat tudok elérni, amit az idei 2010-es évben a TIPA a világ legjobb professzionális objektívének választott.
A polgári szertartás nagyon szép és megható volt, nagyon jó fotókat sikerült készítenem. Örültem annak is, hogy a templomi szertartás az Orsolya templomban volt. Szeretem ezt a templomot, mivel nagyon szép, valamint ott nagyon jó és szép szórt fények vannak, így a vakut ismét nem kellett használnom. Ezért is jól vissza lehetett adni az esemény hangulatát, meghittségét. Igazán szép és különleges fotók akkor születhetnek, ha eredeti fényviszonyokkal lehet dolgozni, jól lehet játszani a mélységélességgel, előtérbe vagy háttérbe komponált témákkal úgy, hogy nem világosodik túl az előtér, és nem sötétül be a háttér.
Remélem sikerült Nekik egy életre szóló, nagyon szép emléket adnom.
Sajnos egy ideig a sok munka és megrendelés miatt nem volt időm egyáltalán új bejegyzést írni.
3-4 hét lemaradást "sikerült" így begyűjtenem, ami nem kevés, de szerencsére mindeki megértette, és kivárta.
Az egyik pár azt is mondta, amikor meglátta a képeket, hogy érdemes volt ennyit várni.
Nagyon sok elsőáldozás, bérmálás fotózás volt, az öt általános iskolának kellett kiadni tanév végéig a fotókat, amiket a gyerekekről készítettem. Ezek mellett a Hotel Szieszta kért meg egy sürgős munkára, ami abból állt, hogy az épületet a pincétől a padlásig, kívül-belül le kellett fotózni a készülő új honlapjukhoz. Mindezeken kívül elindult az esküvő szezon. Ezekből, az idei esküvőkből készítettem egy válogatást az alábbiakban.
Végre eljött az év első esküvője!
Március 13-án reményeim szerint szép tiszta száraz időnk volt, még a nap is sütött, bár ehhez sosem ragaszkodom, sőt a legtöbbször nem jó az erős napsütés. Sajnos, viszont az évszakhoz képest nagyon hideg volt (+5 fok), ami engem nem is nagyon zavart, de féltem, hogy a párt, vagy inkább a menyasszonyt nagyon is fogja, és meghiúsul a lovas fotózás a szabadban.
Szerencsére a félelmeim nem ezt igazolták be. Nagyon bevállalós, szimpatikus és stramm párt ismertem meg bennük.
Először bemelegítés képpen stúdió fotózással indítottunk, ahol melegben és kényelmesen megbeszélhettük a továbbiakat, illetve elkészíthettük az első fotókat.
A képekre kattintva megnézhető az egész galéria
Ezután mentünk Ágfalvára a lovardába. Először egy gyönyörű lóval egy tisztáson készítettünk pár képet. Nem volt egyszerű dolog, mivel a paci eleinte nem igazán arra akart fordulni amerre én szerettem volna, de aztán közösen megoldottuk a feladatot. Lívi nagyon bátran és ügyesen rögtön felpattant a lóra, Feri pedig büszkén vezette Őt.
A "lovaglás" után pár képet készítettünk még a szabadban is, kihasználva a helyszín jellegzetességeit.
Végül bementünk az istálóba és néhány nem mindennapi esküvői fotót tudtam készíteni a karámok, lovak és szalmaboglyák között.
Lívi és Feri nagyon bevállalósan minden ötletemre kapható volt, lovak közé mentek, szalmaboglyára másztak, szénakupacok között sétálétak.
Talán utoljára tudtam fotózni esküvőt a Fő téren a Polgármesteri hivatalban, mivel a tér felújítása miatt áttették a szertartásokat a Petőfi térre, a Festő terembe.
Végül a vacsorára egy meglepetés fogadta az ifjú párt. A Csiszár duó és Kriszti, a barátnőjük, titokban zenével várta Őket, ami óriási csattanó volt, és megalapozta az est hangulatát.
Az egyik számomra legfontosabbnak tartott galériában is teljes frissítést és cserét hajtottam végre.
Az esküvős galériában szinte az összes fotót lecseréltem új 2009-es képekre. Külön domain nevet és új oldalt kapott (zenei aláfestéssel) az esküvői fotózás magyar (www.eskuvo.fotohajdu.hu) és angol nyelven (www.weddingphotograph.eu) is.
Kattints a képre az esküvői oldalhoz: