Teljes egészében megújítottam a weboldalamat. Nem kis munkával és időráfordítással járt, de már nagyon aktuális volt. A régi honlapomat V. Péter barátom készítette, kb. 5 évvel ezelőtt cserébe, hogy lefotóztam az esküvőjét. Nagyon jó honlap volt, nagyon szerettem (aki szólt egy szót rá azzal vitába is szálltam

), de sajnos, mint minden más dolog az életben ennyi év után megújulásra szorult.
A mai (főleg fotós) honlapokhoz képest korszerűtlenné vált, és sajnos az újabb és az új verziójú böngészőket, már nem támogatta, több oldal "szétesett" bennük. Azonkívül az új ötleteim és új kiegészítések miatt kicsit áttekinthetetlenné (toldozott-foltozottá) vált.
Többen felhívták már erre a figyelmem, hol kedvesen, udvariasan, hol pedig gúnyosan, lenézően. Sokáig vívódtam, hogy most mi is legyen, hiszen úgy a szívemhez nőtt, meg nagyon sok idő és munka lenne egy újat létrehozni.
No, hát azért belevágtam, a sok munka mellet, néha csak lopva csípve volt időm foglalkozni vele, de azért csak elkészült.

Több barátom, fotós társam, és hozzáértő véleményét kértem ki közbe-közbe, mígnem megszületett. Szerintem egységesebb, áttekinthetőbb, modernebb/maibb lett. Ugyan van még pár oldal, amit fel kell töltenem infóval, árakkal, stb... de az is meg lesz nemsokára. Azért már most felraktam, mivel alig vártam a végén, hogy publikálhassam.
Az egységes kinézet kedvéért ezt a blogomat is kicsit át kellett szabnom, de szerintem ez is előnyére vált.

Kellemes időtöltést kívánok, a fotók birodalmában!
www.fotohajdu.hu